A napok…
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 október 13.
Igen, így valahogy. Megint kezdenek a fellegek tornyosulni. Már komolyan azt kell hinnem, bennem van a hiba. Az az egy biztos, hogy van bennem is hiba. Nem is kevés. Ami ettől nagyobb baj, hogy a hibáimat látom, de nehezen tudom kezelni. Minden és mindenki érdekel. Szeretek új dolgokat megfigyelni, új emberekkel szimpatizálni… Ez az ami jól szokott menni, de aztán komolyabb dolgokat már nem szeretek kialakítani. Félteném a függetlenségem? Elég független és szabad ember vagyok, amit sokan képtelenek elviselni. Sokat rágódok dolgokon, amit szintén képtelenek sokan elviselni. Piszkálódok, amit egy ideig biztos sikerül elviselni, legalább is komoly panasz még nem érkezett. Nevetek sokat, amire panasz szintén nem érkezett. Ha szeretek, akkor nagyon… NAGYON… Hogy ezt a hiba közé soroltam e? Attól függ. Szeretek még mindig… Valahogy nem a legmegfelelőbb áldozatot… Hihetetlen ez számomra, hogy valaki még így is ennyire felkeltse az érdeklődésem, hogy hónapok óta nem beszéltünk. Az ember lánya próbálkozik és szimpatizál másokkal, de nem kell sok időnek eltelnie hogy azt érezze, kicsit se működne a dolog… aztán jön a vágyakozás az érzésre, amit akkor… másfél (köbö) évig érzett. Innentől mindenki eldöntheti hogy ez baj e. Pedig olyan sok rendes fiatalember létezik körülöttem. Mégis… az alsó mércét se ütik meg. Talán változnom kellene, és több tökéletlenséget elfogadni. Ami viszont az agyamra megy, az a nyafogás. Egy bizonyos pedig péntek óta nyafog folyamatosan, és az ember lánya akaratlanul is bezárkózik előtte. Akkor meg ez a baj, ha ez elfajul. Semmi sem jó. Nekem se jó akkor semmi… arra meg nem vagyok kíváncsi, amit én egy átlagosan jó napnak nevezek, a másik számára az egy katasztrófa. Gyanítom ennek kicsit sincs jövője, megrendült valami amit nem tudom meg lehet e javítani. Fárasztó ezen gondolkodni is, és fárasztó, ha eszembe jut, hogy ha hazaérek, akkor erről beszélni fogunk, úúújra és úúújra, és már a gondolattól is az agyvérzés kerülget. Rágódok dolgokon na de ennyit?…. Oda megy ahova akar, azzal akivel akar, azt csinál amit csak akar és én cserébe ennyi szabadságra vágyom, különben nem lesz kedvem visszaröppenni hozzá egy jól sikerült este után, ismerősökkel. Egyetlen kitétel van, az pedig hogy a bizalmat ne játssza el. Ott vége mindennek. Viszont nem bírom ezt a gyere velem ide-oda és mással ne menj sehová dolgot… Erre jók az MMORPG játékok, hogy lássa az ember, hogy milyen társat NEM akar… az életben. Két év alatt ennyi kiderült… milyen társat AKAROK és milyet NEM AKAROK. Akit akarok, őt még mindig. Ez van… sprite… Talán ennyi jut nekem, a vágyakozás. Kaptam már tanácsokat is, hogy kéne élnem, egy a bibi, én olyat nem tudok. Céltalanul élvezni az életet és kihasználni mindent amit lehet, amíg az ember keresget. Van akinek megy, talán nekem is változnom kellene, és több élményem volna az életben.
A lényeg hogy a hibáim megvannak, köszönik, élnek, virulnak, nem sokat javulnak. Majd talán egyszer. Addig is marad ez a kis megszokott egyedüllét, és a tökéletlen hódolók.
Tovább a teljes bejegyzéshezEgy újabb zene ♥
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 október 5.
Tovább a teljes bejegyzéshez
Tudod Te…
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 szeptember 20.
„Bár szeretlek és szeretnélek megérinteni, nem lehet. Nem szánt
nekem ilyen jó embert az ég. Valaki másnak szánt téged, valakinek aki
olyan jó mint te. És én örülni fogok, ha megtalálod ezt a személyt. De
szeretnék annak a lánynak a helyében lenni. De nem lehetek. Te vagy a
herceg, de ez nem az én mesém,valaki másé. Hosszú az élet, de ahhoz
rövid, hogy elfelejtselek.”
A kedvem
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 szeptember 13.
Mostanában olyan össze vissza, de ezt egyrészről betudom az időjárásnak, és a frontérzékenységemnek, másrészről az idegesítő embereknek. Apukámra ütöttem, nehezen viselem az értetlenséget, amikor 128x elmondtam az érthetőt. Persze vannak az embernek hibái, de van ami már nekem kicsit sok. Az ember tesz azért, hogy egy közösség tagja legyen, de ez a bizonyos, azt akarja hogy utána kapkodjon a társaság, csak így meg, hogy arra vár, mikor ültetik trónra, elveszt mindenkit maga körül. Csak én tévedek, hogy úgy gondolom, akár milyen haveri, baráti kapcsolatért küzdeni kell? Az embert észreveszik ha csacsog, ha segít másoknak, ha jó helyen van jó időben, valamint észre veszik az embert ha gonosz, aljas, mindenkit kihasznál, lop, csal, de a semleges embereket nem nagyon veszik észre.
Tovább a teljes bejegyzéshezZene és más semmi
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 szeptember 6.
Egyik este, “zenéltünk” egy kedves ismerőssel. Most ha véletlenül idetalál, biztos tudni fogja hogy én vagyok az.
Ez a zene nagyon nagyon tetszik. Olyan zenékről ami nagyon tetszik, mindig eszembe jutnak emberek. Emlékek. Jó érzés emlékezni, még ha fájnak is dolgok. A jó emlékek fölényben vannak 
Szép napot mindenkinek!
Tovább a teljes bejegyzéshezSemmi
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 augusztus 31.
Valahogy így élem meg a napokat. Sehogyan se. Félre értés ne essék, semmi panasz nincs ebben, ez csak helyzetjelentés. A napok egyhangúak, ami munkámból kifolyólag azért meglepő. Nem monoton munka, nem földhöz ragadt és végképp nem asztal mögé utasító. De nincs motiváció. Nincs kedv, nincsenek emberek… Egy két kolléganőnek örülnék nagyon, jobban elindulna a nap. Így nehezebben adok jó teljesítményt hogy magamra vagyok utalva. Egyébként sem szeretek egyedül lenni. Ez az életben is megmutatkozik, és az online sokszereplős játékban is. Nem tudok hatékonyan egyedül élni és a játékon belül játszani sem. Ha van mellettem valaki akkor mindig jobban pörgök. Bár mondjuk sokszor több magányra vágyom mint egy átlag ember. Úgyhogy igazából magam sem tudom, én vagyok e való 40 éves házasságra. Bár ez most mellékes, de egyre jobban nem jutok ezen túl. Vagy csak azért gondolom így mert nincs mellettem aki be tudná bizonyítani hogy de igen is tudok megfelelő partner lenni. Majd a jövő kiforrja.
Tehát a napok semilyenek. Mééég mindig. Ma azért felvillanyozott hogy nem 40 fok van, az ablakon kellemes szellő lengedezik befelé. Kis szépséghibája a dolognak hogy hajnalban felébredtem, és az ablakot becsukni lusta voltam, de karnyújtásnyira volt egy másik takaró azt is magamra tekertem, ugyanis fáztam Jobb volt erre ébredni mint arra hogy folyik a nyakamon a verejték….
A hiány érzet maradt, az elmúlt napokban nagyon a béka feneke alatt voltam, össze is vesztem egy ismerősömmel mert nagyon irritált a viselkedése. Megoldódott a probléma, de nem felhőtlen a dolog azért. Sok minden hiányzik, és megint csak a szívemet fájdítom azzal hogy elkezdem leírni. Úgyhogy abba is hagyom. Találtam a telefonba sms-eket…. Majdnem rád csörögtem!!!!!…. Csak hallani akartam a hangodat. Aztán gyorsan letettem a telefont és belekezdtem valami fontos, vagy épp nem fontos teendőbe. Kíváncsi leszek a sorstól kapok e még valamit belőled vagy már soha. Sajnos az utóbbit gondolom igaznak. Majd kiderül.
Most megyek és csinálom tovább a dolgomat és túl élek egy újabb semilyen napot.
Tovább a teljes bejegyzéshez
Régen
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 augusztus 29.
Picit rég írtam már, természetesen nem azért mert minden olyan hű de jó lenne. Azt hittem egyébként hogy minden jó. Aztán egy villanásnyi idő alatt a kozmosz megmutatja hogy nehogy azt higyjem, ő figyel és belerondít. Figyelt és belerondított.
Sok minden történt. Megismertem pár embert. Aranyosak kedvesek. Szeretni valók. Szerintük én is az vagyok. A történetek itt egyelőre be is fejeződtek. Keresem keresem de nem találom. Illetve már megtaláltam, csak aztán elküldtem. Igeeen még mindig így gondolom… érzem… vagy mi a szösz. Ha akart volna, már megváltozhatott volna a véleményem és az érzelmeim de nem tették. És most az Égi Hatalmasság erre rá is mutatott. Utálok fenékbe billentve lenni, de legalább kezet fog a valódi érzésem magammal. Egyik barátnőm ugyanis találkozott az igazijával, akit már talán másfél éve nem látott. Nem titkoltam, irigykedtem… illetve még most is. Örültem neki, és a boldogságának, de nem volt felhőtlen. Na mindegy, majd talán változik valami megint.
Vagy nem
Elfoglalom mostanában magam. Könyvecskék, filmecskék, elmaradhatatlan a játék, és karkötőket csinálgatok. Amit még nem adtam oda, készítettem képet, fel fogom tenni. Meg van egy pár félig elkészült is. De nem most mert ez a munkahelyi gép ahol nincs telefonos illesztőprogram telepítve, és erre a masinára soha nem is lesz, örülök ha működőképes marad.
A napok telnek, múlnak, és én még mindig csupán élek és lélegzem, létezem egy apró porszemként a gépezetben. A felfogásom van akinek tetszik van a kinek nem, de kicsit sem izgat.
Sok mindenen jár az agyam, mint mindig. Talán ennek oka hogy a középszerűségből nem török ki. Sose merészkedtem nagy lépéseket tenni. Ez a biztos, langyos, kevésbé érdekes közép út volt a nyerő eddig. Semmi nagy dolog, amibe vagy bele bukok, vagy nem. Kellene már egy hajmeresztőt csinálni. Ha már haj… A színén csak változtatok, aztán hátha sikerül az életet is másképp élni. Azt mondjuk nem tudom hogy fognak reagálni a környezetemben és itt főleg a munkahelyemre gondolok. De ha valakinek piros haja lehet, lehessen már padlizsán színű is. Igen, az új kedvenc árnyalat a padlizsán! Szeretem a lila színt, hagy hordjam már a fejemen. Ha nem fog tetszeni még mindig vissza lehet barnítani.
Nagy változások és történések nem várhatók mert az ésszerűség határán nem szokásom túllépni, pedig lenne miről mesélni ha elengedném magam. De nem fogom, legalább is nem két héten belül.
Bezombultam….
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 augusztus 3.
Jó ideje nem írtam, amin még én magam is meglepődök egy icipicit… Főleg mert nagyon jól esik ide leírni dolgokat. Bár nem csak magammal hagytam abba a társalgást hanem mindenki mással is távolságot tartok… A felejtés ilyen, legalább is nálam, beletemetkezek valamibe és onnantól nincs megállás. Egyébként is hajlamos vagyok időközönként távolságot tartani az emberek és közöttem, ne kérdezze meg ilyenkor senki hogy mi bajom, hogy vagyok, mik a terveim. Nincsenek terveim, elvagyok, és a világon semmi bajom sincs (ez a legutolsó amiről beszélni akarok bárkinek). Természetesen ezt a barátnők értik meg legkevésbé, mert mi nők általában ilyenek vagyunk, gondoskodóak. Az ellenkező nemű barátaim egy része észre se veszi hogy bajom van, na meg általában a férfiak nem bírják ha valaki panaszkodik nekik. Volt persze kivétel, amikor azt éreztem, igazán törődnek velem, és Rám kíváncsiak, úgy ahogy vagyok.
Olyan nagyon rossz kedvem egyébként nincs, inkább mondjuk semilyennek. Élek, létezek, lélegzek… A hétvégéket alvástöbblettel élem túl, a hétköznapokon keresek házimunkát ami 25m2-en elég nehézkes egy egész hétre… De szerencsére alkalmankénti szerencsétlenségem ad munkát… pl egyik este leöntöttem az ágyneműmet innivalóval, és ez az azonnal mosós csoportba tartozik mert ám nehogy csak víz legyen… és persze hogy ráment a takaróra és a párnára is… Fellökök dolgokat… kiborítottam a cukrot… tányért és poharat nem törtem szerencsére. Hát így telnek a napjaim. Szerencsétlen vagyok és kb így is érzem magam.
Ja és a bezombultam. Ugyebár… a figyelmet el kell terelni. Látástól mikulásig játszok. Természetesen a munkám elvégzem. Sietek vele…. Aztán irány egy virtuális világ. Néha kevésbé virtuális emberekkel. Ott is ér fájdalom amit valahogy ki kell küszöbölni… Van egy kizárólag online sokszereplős játékra korlátozódó ismertségem, több mint két éve ismerjük egymást. Hullámvölgyek voltak és gondolom lesznek is, de most egyelőre belőle elég volt. Férfi illető. Végtelenül kedves, és szerény, és mindenkinek csak jót akar. Ebben van veszte is, ugyanis nem akar embereket megbántani, így képtelen teljesen őszinte is lenni. Egyik este írtam neki egy rövid üzit. Szomorúnak tűnt, úgyhogy inkább békén hagytam. Majd másnap megtudtam hogy csak azért tettette magát szomorúnak, nehogy felhozzak neki dolgokat amiről ő nem akar beszélni. Értem én hogy virtuális ismertség. De, ha két év után ennyire nem tud valaki őszinte lenni, akkor nincs mit keresnem az “életében”. Csalódtam. Úgyhogy a játékból őt igyekszek kizárni, eleget harcoltam érte. Mondja meg ha van valami és kész. Ez miért olyan nehéz az embereknek? A bizalom pedig így lesz oda.
Igen, igen, a blog tulajdonosa nyűglődik. Fáradt is, mert tolja a játékot, és keveset alszik, de dolgozni meg korán kell jönni (akár hajnalt is írhattam volna, nekem ugyanis ilyen az alvókám). Ez van, azért ezt szeretem. De ideje van már egy napos alvásnak. Talán annyitól sem pihenném ki magam.
Tovább a teljes bejegyzéshezEgy érzelmes nap
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2011 július 21.
Ma valahogy különösen érzelmes hangulatban vagyok. A hét előző részében semilyen volt a hangulatom, szó szerint, most átváltottam. Többet is mosolygok ma, pedig a nap még szinte el sem kezdődött. Felébredni nem volt jó, a napi rutint így is csak később sikerült elkezdeni mint egyébként szoktam
Általában 6kor ébredés, tv bekapcs, pici lusti, aztán uzsgyi, gép picit bekapcsol, körbe szoktam nézni néhány helyen. Zuhanyzás, öltözködés, ha kell akkor hajszárítás, esetleg reggelizés (rászoktam a zabkására mert isteni finom), kávé a reggeli mellé, kaja készítés melóba, közben fél füllel tv nézés hallgatás, 7kor szigorúan átkapcs az M1re, hírek, időjárás jelentés, és azt hiszem Szemköztnek hívják a műsort ami még kezdődik. Jókat szoktam beszélgetni a politikusokkal, főpolgármesterrel, polgármesterekkel, szerkesztőkkel, egyéb emberekkel, az aktuális megvitatandó témával kapcsolatban. Aztán ha mindez megvolt, vagy már nagyon felturbóztam magam a “vitával”, munkába indulok.
Ma kicsit más volt a program, kikászálódni csak fél7 után volt kedvem, gyors pancsi, reggelit készítettem, ami egész egyszerűen gyümölcssali, kizárólag azért meg isteni, gyorsan össze lehet vagdosni a gyümölcsöket és ugye bár egészséges is. A reggeli kimaradt, a kávé nem. Szóval eleve nem úgy indult minden ahogy szokott, ráadásul fél8 előtt vízilabda meccs kezdődött, így a szokásos vitapartnereim sem voltak meg. Biztos csak azért fáj ennyire mert tényleg érzelmesen ébredtem ma
Ma reggel jó lett volna valakihez „csak 5 perc”-re odabújni, és nem úgy ébredni hogy egy nyamvadt párna van a kezem alatt. Valamit álmodhattam is, arra nem emlékszek, hogy mit, de valami jó lehetett. Ma egyébként is szebbnek látszik a világ, kerekebbnek, vagy hogy mondjam. Az idő két hete nem volt ilyen kellemes, a nap szikrázóan süt, de még sincs fullasztó meleg. A tegnapi napom egyébként is egy fokkal jobban telt, mármint az estém, mint szokott. Sokat beszélgettem egy barátommal, jó hangulatban elvoltunk, ici picit megmozgatott valamit bennem. Bár az tény hogy vele ezelőtt még soha nem beszéltünk ennyit. Legalább is nem úgy, hogy csak és kizárólag egymásra figyeltünk. Más volt ez, mint szokott. Rendes srác, kedvelem. Abban viszont hajthatatlan vagyok, bátran ki merem jelenteni, ő nem az a fajta ember, aki engem hosszú távon el tudna viselni. Értem ezt baráti kapcsolatra, ahoz is kell egy fajta közelség, és beállítódás, de annyira különbözünk, annyira más nézeteink vannak, én annyira nyugodt ember tudok lenni, ő pedig annyira pörgős. Ha valamit eltervez, most rögtön azonnal, nem kell ezen gondolkozni semmit, én viszont mindent körbejárok és meggondolok, 128szor. Majd kiderül barátságunk meddig marad meg ezekben a mélységekben, viszonylag felszínes barátságban jól megvoltunk, de ez most más. Az viszont tény és való, hogy a hét első felében 3 estéből 2-t egymás társaságában töltöttünk, és mindketten jól éreztük magunkat. Az idő kiforrja.
Téged továbbra sem tudlak és nem is akarlak feledni. Jó lenne, ha picit jobb lenne, de még most megvagyok így is. Remélem jól vagy ott kinn a nagyvilágban. Nekem nagyon hiányzol. Próbálkozok együtt élni ezzel, vagy inkább próbálkozok jól élni, nélküled, kisebb nagyobb sikerekkel. Az idő ezt is kiforrja, igyekszek evezni ennek érdekében, mindkettőnk érdekében. Te érdekedben hogy hagyjalak békében, nyugodtan családi életet élni, hogy hagyjalak egyszer s mindenkorra békén… ha tudnád milyen nehéz nem írni neked… De így döntöttem, saját és Te érdekedben is. Nagyon rossz most de talán majd jobb lesz. Túlságosan megszerettelek, amit nem hibának mondanék, csak így most a társaságod sem tudom élvezni, mert fájnak dolgok. Pedig de jó lenne megint úgy beszélgetni, ahogy az elején. Fesztelenül, őszintén, kitárulkozva, amikor még csak annyi volt biztos, hogy jól meg fogjuk egymást érteni. Ettől több lett belőle. Pedig inkább a barátokat kellene megtartania az embernek, mint egy eleve veszett szerelmet keresni és találni. Oké, a múlton, a nem megtörténten keseregni kár. Nem is akarok, csak a szépre, jóra emlékezni, amit kaptam Tőled, akivé váltam Általad, akinek éreztem magam Melletted. Ma reggel viszont úgy éreztem jó lett volna, ha ébredéskor a te mellkasodon van a kezem, nem a kispárnán. Hogy ez mikor fog változni? Ha én azt tudnám… titkon remélem (mivel jövőnk nem lehetne), hogy hamarosan változnak a dolgok. Vigyázz magadra Kedves.
Blogleírás
ami épp megtetszik... amit épp el szeretnék mesélni... ami épp megérintett valahogy... amihez egy emlék fűződik... ami felkavarta amúgy sem nyugodt lelki világom... ami reménysugárként átszaladt előttem... az itt mind látható lesz... widget
| Az NLCafé ajánlja | ||
Angyalhoroszkóp május 17-től 
Hűűha
Forrás: gondolatokról, érzésekről.... | 2012 február 29.
Látszik hogy kissé rég jártam erre. Nem is tudom, mikor változott meg a blog kinézete ennyire. Még tanulni kell majd, mit, hogy találok meg, de gondoltam írok egy bejegyzést, aztán majd üres óráimban felfedezem a rejtett képességeket. A bonyolításnak is megvannak a hátrányai, illetve a változtatásnak, most nem nagyon tudom, mit, hol találok. Hozzászokik valamihez az ember, aztán kezdheti elölről a tanulást.
Támadt egy két gondolatom. Belekezdtem sok mindenbe, értelmes gondolatok is általában menet közben érték el az elmém, de rohanás és munka közben az ember nem tudja leírni ezeket. Rendszerint el is felejtettem ezeket a dolgokat. Kezdem azt hinni hogy a könyvolvasás hiánya okozza ezt a gondolatlanságot. Sürgősen keresnem kell valami olvasmányt.
Ma, csak úgy, nézegettem egy társkereső oldalt. Rengetegféle ember jelen van rajtuk. Mindenki ismerkedni akar a tizenévestől az ötvenes, hatvanasig (meg biztos azon túl is). Mivel kóros társhiányban szenvedek, valahogy mindig sikerül a legalkalmatlanabb embereket kifogni, elgondolkoztam, érdemes lenne-e regisztrálni egy ilyen oldalra. Eszembe jutott, ezzel mi jár. Naponta fellépés, csekkolás, jött e üzenet, válaszolni az értelmes felére, válaszolni a vulgárisabb felére (persze hasonló hangnemben, ez van, gonosz és oltogatós vagyok), eltölteni ezzel pár órát, esetleg nézelődni, és akkor ott vagyok, ahol a part szakad, igaz, hogy váltottam üzenetet egy két férfiúval, viszont a napom el is telt, és már csak a mosogatás és a felmosás fér bele. Történetesen még mindig játszom online többszereplős játékkal, nekem az a kikapcsolódás, valamint az alkotás, az alkotás, az alkotás, és a könyvek olvasgatása. Legalább egy könyv minden táskámban lapul, vészhelyzet esetére, valamint a telefonok gyöngyében is van egy könyv amit elkezdtem olvasni.
Mint oly sokszor, és mindig, most is sajnos, vagy nem sajnos, de rájövök, ez a világ nem nekem való. Egyre többször foglalkoztat a gondolat hogy a társam sose lesz meg, talán én ilyen felesen vagyok egész… Ami végtelen szomorúsággal tölt el, de végül is lehet, hogy 30 év múlva is pont ugyan így fogok ülni és rájönni, 30 év alatt nem kopogtatott be a szerelem. Persze, lehet enélkül is teljes életet élni, jelenleg munkába temetkezés lett a megoldás, ami minden nap 8órányi (vagy több) emberekkel foglalkozást jelent, amit én kimondottan élvezek…. amíg… haza nem érek a lakásba ahol egyedül élek.
Siránkozásnak tűnik és most egy kicsit talán panaszos is vagyok, pedig mindig úgy véltem én bármibe jobb vagyok, mint a társas kapcsolatokban, ahhoz nem értek. Felszínes kapcsolatokat nem nehéz kialakítani, rengeteg emberrel jóba tudok lenni, de a párosodós része már bajos. Sokszor elmerengek otthon hogy így a legegyszerűbb, egyedül lenni, csak magamra vagyok felelősséggel, nem kell másoknak megfelelnem, mindent úgy csinálok ahogy akarok. Egyszerűbb, és monotonabb így az élet. Azt mondják, sokat számít a kisugárzás. Az én gondolataimban pedig ez motoszkál egy ideje… jobb így mindenkinek, mert összekuszálni jól tudom a dolgokat, egyenesbe hozni már kevésbé sikerül, legalább is ami a saját dolgomat érinti. Hogy az Ég mit szán nekem, az majd kiderül életem vége felé. A kisugárzásom egyelőre viszont biztos azt mutatja, hogy nekem nincs szükségem senkire, egyszerűbb egyedül az élet.
Bejegyzés jelentése
Tovább a teljes bejegyzéshez